Imádkozzunk, hogy ne a Halál Angyaláé legyen az utolsó szó

Vörös, mint a vér; vörös, mint a kommunizmus. Valahogy elhűlve olvassa az ember az utóbbi napok beszámolóit, hogy a nyugati, nemzetközi baloldal vonalasabb, radikálisabb része egy emberként áll ki Izrael ellen – egy olyan palesztin terrorhullám után, amely még a sokat látott Szentföldön is döbbenetes és megrendítő erejű volt. A világ sarkaiból való kifordulásának a jele, hogy egy olyan eseménysorozat után, ahol ártatlan, civil fesztiválozó fiatalok százait, kisbabákat és idős embereket, otthon ülő vagy épp autózó civileket ölnek meg százszámra, e körök első reakciója a megtámadottal szembeni és a terrorista elkövetők ügye melletti kiállás. A lehető leghangosabban. Szerte a nagyvilágban, kint a nagyvárosok utcáin vagy épp az interneten.

Nincs új a nap alatt: ha a nagybetűs ideológia úgy kívánta, a vörösök minden eszközt megengedhetőnek találtak a képviseletére, a támogatására és a megvalósítására. Így volt ez a jakobinusok idején, így volt Lenin forradalma és a hazai tanácsköztársaság vörösterrorja alatt, így volt aztán a harmincas­-negyvenes évek német nemzeti és szovjet kommunista szocializmusában egyaránt. Az erőszakosság persze a Homo sapiens vérében van, amióta csak létezik; és el-elszabadul főemlős rokonaink társadalmaiban is. Mégis, az emberi történelem, civilizációs fejlődésünk nagy része arról szólt, hogy az ember egyénként és közösségként miként gyűri alá, oltja ki saját sötétebbik oldalát, erőszakosságát, pusztításvágyát és vérszomját. Ennek a fejlődésnek az egyik legnagyobb lökést pedig egy bizonyos szentföldi vándor tanító adta úgy kétezer évvel ezelőtt, aki homlokegyenest az ellenkezőjét kezdte tanítani annak, ami az ember eredendő (bűnös) természete. Kegyelem, irgalom, megbocsátás, szeretet, még az ellenségeké is, ugye. Ismerős a történet?

Létrejött aztán a keresztény, nyugati civilizáció, általános emberi méltósággal, férfiak és nők egyenjogúságával, szeretetparancsokkal, a jog uralmával, a demokrácia korábbi, aztán későbbi példáival és végül a jóléti állammal. Mai világunk, a 21. század immár harmadik évtizedében azonban egyszerre tűnik felfordult, veszedelmes és válságokkal teli kornak. Pedig az általános válságérzet mellett vannak, amik korunk pozitív olvasatára, az aktuális tények megismerésére hívják fel a figyelmet: soha ennyien nem éltek ilyen jól, soha ennyire alacsony nem volt a szegények, éhezők és iskolázatlanok aránya az emberiségben, és sokfelé soha nem volt olyan alacsony a bűnözés intenzitása, mint ma. Innen nézve, a válságjelenségek ellenére is békés országunkból figyelve még riasztóbbak és még elviselhetetlenebbek hát azok a bestiális erőszakról szóló hírek, amiket hol Afrikából, hol a Közel-Keletről vagy Ázsia más részeiről hallunk.

A minapi szentföldi terrorhullám új mélypont, pedig a világ nagy része egyre békésebben él, és évszázadokig háborúzó nemzetek találják meg az egymás mellett élés, sőt akár a békés együttműködés kereteit. Hát meddig tart még az erőszakspirál a Szentföldön? Milyen pokoli erők keringenek ott? A föld alól vagy a lelken és lelkiismereten túli szellemvilágból kiszabaduló, emberbőrbe bújt démonok talán, amik nem hagynak nyugtot az Ó- és Újszövetség földjének, ahol egykor egy Jézus járta a vidéket?

Az Exodus című, 1960-as, Izrael születéséről szóló, nagy ívű mozifilm főcímdala volt a This Land Is Mine (ez a föld az enyém) néven ismert, himnikus, emelkedett dal – pár éve rajzfilmes animáció készült alá, amelyben a Szentföldért egymást kaszaboló, egymást váltó népek fiai éneklik a sorokat az ősi pásztornépektől Egyiptomon, Rómán, a régi zsidókon, bizánciakon, arabokon, kereszteseken, oszmánokon keresztül a 20. századi szembenállásokig – míg végül a Halál Angyala emelkedik fel feketében. A dalban az övé az utolsó szó, öröktől tartó harcok után, bombák gombafelhői fölött. Imádkozzunk, hogy ne az övé legyen az utolsó szó – inkább valaki másé, aki ezt a tájat járta különöseket prédikálva úgy kétezer évvel ezelőtt.

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata

Nyitóképen: kisfiú a Siratófalnál. Fotó: Shutterstock